0

A korabeli feltalálóknak találmányuk vagy kutatómunkájuk számos alkalommal vált végzetükké.

2019 0101 01

A korabeli feltalálóknak találmányuk vagy kutatómunkájuk számos alkalommal vált végzetükké. Mégis valami elementális erő hajtotta őket előre, a meghódítás, a felfedezés, a megismerés birtoklása iránt, ami nemegyszer teremtett életveszélyes helyzeteket vagy halálos sérüléseket annak kipróbálása során.




Úton a repülés felé

A 20. század elején a repülés még nagyon kezdetleges volt, így a kritikus balesetek száma is jóval nagyobb volt, mint napjainkban. 1903-ban azonban örök hírnevet szerzett egy amerikai testvérpár, a Wright fivérek, akiknek régi vágyuk volt a légtér meghódítása. Összesen négyszer emelkedtek a levegőbe 12 lóerős "kettős fedelű" házi gyártmányú masinájukkal, melyből a leghosszabb felszállás 59 másodpercig tartott, 852 láb magasságban (256 méter) távolodtak el a földtől. Sikerük új korszakot nyitott az emberiség történetében, ezek az apró felemelkedések jelezték a repülés korának kezdetét. 

A két feltaláló folyamatosan csiszolta légszerkezetét, illetve távolsági és magassági rekordjukat, olykor már egyfolytában két órát is a levegőben tartózkodtak. Sőt, még utasokat is vittek sétarepülésre.




Wilbur Wright

Az idősebb testvér 1908-ban érkezett érkezett Franciaországba, itt indította el első nyilvános járatait, hogy a következő évben egész Európát meghódítsa. Az embereket elkápráztatta, a kritikusokat csodálóvá tette. 

A fejődő és nagyobb teljesítményű motorokkal a vászonmadarak már egyre magasabbra szálltak, amely kockázatossá tette a repülést. Bármilyen műszaki meghibásodás a levegőben halálos ítéletettel volt egyenlő, nem lévén menekülési lehetőség. 

Többen próbálkoztak valamilyen hatékony mentőszerkezet kifejlesztésével, amely a biplán (kétfedelű repülőgép) meghibásodása esetén a megbízható földet érést segítette volna elő. A probléma sikeres megoldására tűzték ki 1910-ben a Lalance-díjat, ekkor még ötezer frank kíséretében. A következő évben megduplázták, 10 ezer frank járt annak, aki egy biztonságos, ám 25 kilónál könnyebb ejtőernyőt készít el.

A "kabáternyő"

Egy feltaláló életében talán nincs is annál jelentősebb pillanat, mint amikor a fejében létező találmánya alakot ölt, és csak tesztelésre vár. Sajnos azonban ezek az éles bevetések azonban nem mindig úgy sikerülnek, ahogy azt tervezőik megálmodták.




Az osztrák származású, de Párizsban élő szabómester, Franz Reichelt (1879-1912), élete utolsó éveit egy speciális ejtőernyő-kabát feltalálásának szentelte. Korábban is foglalkoztatotta a bajba került pilóták megmentésének ötlete, de valszeg az embertársi szeretet mélyebb érzéssé válik, ha anyagi javakkal jár együtt.

Olyan összecsukható/kinyitható, merevítőkkel és gumiszalagokkal rögzített konstrukciót tervezett, amelyet a levegőben veszélyben lévők kabátként tudnak magukra ölteni. 

2019 0101 02

Önmaga volt a tesztbábu

A pénzdíjas felhívásra az ismeretlenség homályából jelentkezett a repülő szabó - ahogyan később hívták - egy saját maga által készített prototípussal. Sok vászonnal ellátott "repülő ruha", méltóan szakmájához.  

A feltaláló több kísérleti ugrást is hajtott végre bábuk alkalmazásával, de többnyire ezeket sikertelenül. Azonban ez nem szegte kedvét, hitt a "kabáternyő" működésében. Engedélyt kért a párizsi elöljáróságtól, hogy bizonyíthassa és az Eiffel-toronynál tesztelje találmányát, amely közelről sem hasonlít a mai ejtőernyőkre. A hatóságok azért hagyták jóvá, mert a kérvényben azt írta, hogy egy bábon fogja tesztelni.




1912. február 4-én az Eiffel-toronyhoz érkezvén Reichelt az ott tartózkodóknak kijelentette: ő fog ugrani. A helyszínen megjelent hatalmas tömeg és újságírók miatt az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy saját maga teszteli az előzetesen megbeszélt bábu helyett. Többen megpróbálták lebeszélni, észérvekre hivatkozva a korábbi kudarcai miatt, de meggyőzhetetlen maradt...

A "repülő szabó" halálugrása

Nagy eseménynek számított ez akkoriban, így még filmfelvétel is készült róla! Barátai intelme ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy ő maga hajtsa végre találmányával az ugrást. Talán azt gondolta, hogy történelmet ír majd. Mondjuk így is lett, csak más eredménnyel. 




1912. február 4. a dátum, kamerák kereszttüzében és óriási nyilvánosság kíséretében. Reggel 8:22 óra, a fémtorony első emeletén annak korlátjához lépett. Bár modellezését számítások előzték meg, kísérlete végérvényesnek bizonyult, egyszeri és megismételhetetlen maradt. A felvételen jól láthatóan sokáig hezitált, mielőtt elrugaszkodott és alávetette magát a mélységbe. A "repülő kabát" semmit nem ért, az ernyő nem nyílt ki, találmánya nem működött. Mindenféle tompítás nélkül Franz Reichelt 57 métert zuhant szabadesésben, a földbe csapódva szörnyethalt, 15 centiméteres "krátert" hagyva maga után.

Az alábbi videóban utolsó és utáni percei láthatók:

Később egy hivatalos vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenül járt "repülő szabó" már a zuhanás másodperceiben szívrohamot kapott, így holtan ért földet, halálát nem a becsapódás okozta.

Életét adta a tudományért, de nem kellett volna meghalnia.




A kudarccal végződött kísérlete ellenére mostanra számtalan helyen tesznek említést nevéről. Bár mai szemmel őrültségnek tűnik tette, ám a siklóernyőzés és ejtőernyőzés szakértői gyakran megemlítik a sportág úttörőjeként. Az általa készített repülőkabát, ha korszerű anyagból készült volna (nem légáteresztő szövetből), képes lett volna annyira tompítani a zuhanás sebességét, hogy túlélje az ugrást.

2019 0101 03

Reichelt találmánya leginkább a mai "wing suit"-ra emlékeztet. Kísérletét tekinthetjük az extrém sportok között mostanra elterjedt előfutárnak, a Batman típusú "BASE jumping" siklórepülés archetípusának is. (Nem összetévesztendő a kötéllel végrehajtott bungee jumpig-gal.)




Comments powered by CComment

loading...

















Facebook

Látogatók

Ma1650
Tegnap1512
Ezen a héten1650
Ebben a hónapban32963
Összes120311

Ki van Online

37
Elérhető

2019-09-23